Egy elhagyatott bunker Borsodban... Frissítve szétnéztünk mégegyszer!

2016-os első túránk alkalmával megtaláltuk az elveszett gyémántot, egy bunkert ahol megállt az idő, és nem vált a vandálok, fosztogatók martalékává.

0102index.jpg

Ez a bunker, ami a Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság védett vezetési pontja volt,  egy eldugott helyen van. Igazából sokáig nem is tudtunk a létezéséről, pedig itt van a közelünkben, sőt a gyermekkori lakhelyemtől 20 perc sétára van. Pár hónapja Atti barátom hallott róla és elkezdett kutatni utána. Persze a siker borítékolható volt, meglett. Amit bent találtunk az a képzeletünket is felülmúlta, voltam már több bunkerben de pár rozsdás csövön, vagy értéktelen szemeteken kívül nem sokat találtunk. De itt? Itt aztán megmaradt sok minden, persze az értékeket itt is elvitték, és azért a helyiek is szétnézhettek párszor, de ennek ellenére van látnivaló bőven.

A térkép a Zengő 87 hadgyakorlat munkatérképe volt, ezt ottjártunkkor nem tudtam, kicsit utána kellett néznem mit is találtunk.

A bunker helye nem publikus, szeretnénk ha így megmaradna, aki persze járatos e-témában az úgyis tudja hol van.

Videó a bejárásról, érdemes megnézni:

És íme az új videó ami Májusban készült, sok érdekes dolgot fedeztünk fel amit az első bejárás alkalmával nem láttunk! Érdemes megnézni:

Kalati fotói:

 

A bejárat:

dscf4901.JPG

dscf4885.JPG

dscf4890.JPG

Gyógyszerek:

1dscf4980.jpg

dscf5003.JPG

dscf4905.JPG

dscf4911.JPG

dscf4933.JPG

dscf4962.JPG

dscf4965.JPG

dscf4993.JPG

dscf5018.JPG

dscf5022.JPG

dscf5025.JPG

dscf5038.JPG

dscf5052.JPG

dscf5054.JPG

dscf5056.JPG

dscf5060.JPG

dscf5069.JPG

dscf5071.JPG

A "Zengő 87" hadgyakorlat munkatérképe:

dscf5093.JPG

dscf5112.JPG

dscf5117.JPG

dscf5119.JPG

dscf5125.JPG

 

Köszönjük, hogy megnézted, ha tetszett nyomj egy like-ot a videóra és a blogra.

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/urbexhun

Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/user/huncaca

Youtube csatornánkon további érdekes, felfedező, légós és csernobili videókat is találsz, érdemes szétnézni.

 

Videó ajánló!

Kattints a szövegre:

Borsodnádasdi labirintus

Sziklakórház Atombunker Múzeum

Tiszapalkonyai erőmű bejárás

Védett Vezetési Pont Borsodban

X. Polgári Nemzetközi Ikarus, Csepel és veteránjármű találkozó 2017. 09. 02.

Óvóhelytúra az egykori acélvárosban, Ózdon

 A 2017-es év legsikeresebb videója: Csernobili túránk