Élménybeszámolók, videók, fotók! Urbex minden mennyiségben!

2016. július 30. 21:06 - shoxx

Elhagyatva Miskolcon, Honvéd "Papp Jóska" sporttelep és sípálya

Megnéztük a mára már enyészeté lett sportpályát Miskolcon, a Szentpéteri kapuban. Megkerestük a sípálya helyét. Lesújtó a látvány!

blog.jpg

Bejártuk a létesítményt, a pályán hatalmas a gaz, az épületek feltörve, kifosztva, minden helyiségben  a bűz terjeng, hajléktalanok tanyáznak az elhagyatott házakban. Szemetet halmoznak fel, kisebb, nagyobb dolguk szaga és látványa oszlik szét a falak közt. A lelátó vastag beton szerkezete mint a ropi tört össze, ez fogadja az arra látogatót. A pálya körül látszik hogy futók még használják a nagy "kört", legalább ennyi haszna van.   A sípályát mint a miskolci (volt) kuriózumot is megnéztük, már csak pár jel utal arra hogy valaha itt emberek szórakoztak.

Tavaly olvasni lehetett arról hogy felújítják a létesítményt, ennek nyoma látszik is a "fő" épületen, és a lelátó alatt is folytak munkálatok. Sajnos félbe maradt, szinte minden visszaállt a régebbi állapotra. 

Miért is lett ez a sorsa a telepnek? A sípálya dombja régen agyagbánya volt, megszűnése után erre földet, és építési törmeléket hordtak. A két réteg nagyobb esőzésekkor elcsúszott egymáson, ennek a következményeképpen eltörött egy víz főnyomócső, az ebből kifolyó víz elmosta a hegy egy részét, hatalmas károkat okozva, ennek a nyoma látható most a lelátón is. Mindez még a 90-es évek elején történt. A 2000-es évek után az ingatlan többször is gazdát cserélt, sajnos pénz hiány miatt juthatott erre a sorsra. Reméljük egyszer még tele lesz a lelátó, és izgalmas foci meccseket nézhetünk a "Papp Jóska" pályán.

 

Bejárásunkkor készült videót a "képre" kattintva nézhetik meg!

 

 

Pár fotó amit a területen készítettünk:

Kalati fotói:

dscf8370.jpg

dscf8376.jpg

dscf8380.jpg

dscf8382.jpg

dscf8392.jpg

dscf8394.jpg

dscf8399.jpg

dscf8410.jpg

dscf8412.jpg

dscf8431.jpg

dscf8432.jpg

dscf8434.jpg

dscf8440.jpg

dscf8447.jpg

dscf8460.jpg

dscf8471.jpg

dscf8495.jpg

dscf8497.jpg

dscf8515.jpg

 

Köszönjük hogy elolvastad!

Iratkozz fel Blog és Facebook oldalunkra, és a Youtube csatornánkra!

Facebook oldalunk: Kat ide

Youtube: Kat ide

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://urbexhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr938924290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bandigyerek 2016.11.29. 07:11:35

Azóta megindult a felújítás, szépen haladnak vele.

shoxx 2016.11.29. 07:12:18

@bandigyerek: Hallottunk róla, és örülünk neki!
Élménybeszámolók, videók, fotók! Urbex minden mennyiségben!