Elhagyatva Miskolcon, légvédelmi laktanya Pingyomon

Megnéztük a régóta üresen álló, Miskolc mellet lévő laktanyát, Pingyomon. Bejártuk az egykori légvédelmi komplexumot töviről, hegyire. Úgy néz ki, lassan az enyészeté lesz minden.

blogpingyom.jpg

Sokan nem is tudják mi bújik meg az erőben, a Miskolcról Harsány felé vezető úton, Pingyomon. Csak egy nagy vaskapu utal arra hogy itt volt, vagy van valami. Persze az idősebb korosztály számára nem ismeretlen a laktanya, de a funkciójáról nem sokan tudnak. Vettük a fáradságot és ismét útra keltünk, megnéztük a laktanyát alaposan.

A laktanya az ötvenes évek elején épült, a területen 1951-56 között a 2. hadsereg lőszerraktár volt. 1961-1990 között pedig a 105/1. honi légvédelmi tüzér technikai osztály volt, melynek nevét 105/TÜSZ (technikai üzemeltető szolgálat) módosították. A területen helyezték el a 105/5. honi légvédelmi rakétaosztály technikai épületét is.

Igazából sok száraz adatot lehetne ez ügyben összeollózni, de ezek helyett ajánlom Benedek Levente blogját, melyben részletesen elmagyaráz mindent. Ide kattintva megtekinthető!

A laktanya területére lépve elburjánzott növényzet fogad, az épületeket szinte alig látni. Az épületek funkciójával sajnos nem igazán voltunk tisztában, de utólagosan, fotókról beazonosítottuk. Ezért a videókban ezt feliratoztuk. Apropó videók.. Mivel rengeteg épület van a hatalmas területen, és ezt bejárni, megnézni nem kevés idő, így a videók sem sikerültek rövidre. Eddigi még nem sikerült ekkora terjedelmű videót kreálni egyik bejáráson sem. A három rész majdnem két óra lett.

Íme a videók:

 

 

 

 Videók mellett természetesen fotóztunk is.

 Kalati fotói:

 

Az egykori TV szoba, és ami maradt belőle. Az álmennyezet szinte mindenütt leszakadt.

dscf6631.JPG

 

Az őrszoba és a fogdák. Amit tudtak elvittek, illetve az ajtók szétlőve, kilyuggatva vannak. Ezek a lövésnek tűnő nyomok a laktanyában sok helyen láthatóak, okára később derült fény. Kb 3-4 éve egy egyhetes épületharcászat volt a mélységi, illetve csapatfelderítő szakasznak. Valószínűleg ezek ekkor keletkeztek.

dscf6652.JPG

dscf6661.JPG

 

Katonai kimenő táskák hevernek a bokrokkal benőtt úton.

dscf6666.JPG

 

Légifotó.

dscf6683.JPG

 

Hatalmas csarnokok sorakoznak egymás mellett.

dscf6695.JPG

dscf6700.JPG

dscf6724.JPG

 

Az egykori gépjárműmosó.

dscf6731.JPG

 

Energiafogyasztás a laktanya fénykorában nem lehetett kicsi, a transzformátorház mérete is erre utal.

dscf6743.JPG

dscf6750.JPG

 

A laktanya egy külön elszeparált része, újból beléptetőkapu, és egy hatalmas hangár.

dscf6756.JPG

 

A hangárban 2 daru dolgozott, ezek még a helyükön árválkodnak, de gyanítom munkába már nem fogják őket soha.

dscf6759.JPG

 

Egy tervtábla. Sajnos a vandáloknak semmi se szent.

dscf6777.JPG

 

Egy rakéta metszeti makettje.

dscf6782.JPG

 

Hatalmas épületek, mára funkció nélkül.

dscf6803.JPG

 

Őrtorony.

dscf6808.JPG

 

Az egykori lőszerraktár egyik épülete, talán még az elsők között épülhetett. Állapota már nem igazán jó.

dscf6825.JPG

dscf6826.JPG

dscf6836.JPG

 

A fűtőmű. A házak nagy részt központi fűtéssel voltak ellátva, de valamelyik gázkonvektoros volt.

dscf6871.JPG

dscf6883.JPG

 

Emelvény az alakuló téren.

dscf6898.JPG

 

Az étkezde. Az álmennyezet itt is leszakadt.

dscf6904.JPG

 

A konyha. Vagyis ami megmaradt belőle.

dscf6932.JPG

 

Természetesen itt is volt kantin.

dscf6909.JPG

 

Az egyik szerelőműhely munkavédelmi plakátjai.

dscf6919.JPG

dscf6939.JPG

 

Emlékek a wc falán.

dscf6944.JPG

 

Emlékek a padlón.

dscf6947.JPG

dscf6956.JPG

dscf6965.JPG

 

A kapus szoba.

dscf6979.JPG

dscf6980.JPG

 

Egy tábla a múltból.

dscf6983.JPG

 

Köszönjük, hogy megnézted, ha tetszett nyomj egy like-ot a videóra és a blogra.

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/urbexhun

Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/user/huncaca

Youtube csatornánkon további érdekes, felfedező, légós és csernobili videókat is találsz, érdemes szétnézni.

 

Videó ajánló!

Kattints a szövegre:

Borsodnádasdi labirintus

Sziklakórház Atombunker Múzeum

Tiszapalkonyai erőmű bejárás

Védett Vezetési Pont Borsodban

X. Polgári Nemzetközi Ikarus, Csepel és veteránjármű találkozó 2017. 09. 02.

Óvóhelytúra az egykori acélvárosban, Ózdon

 A 2017-es év legsikeresebb videója: Csernobili túránk

 

Az épületek beazonosításához segítségbe vett oldalak:
Infók: http://kameraaltal.blog.hu
Kihalt laktanyák facebook csoport