A Szolnoki tüdőkórház végnapja

  

Nem ma történt, nem is tegnap. Már 4 éve (2018-ban), hogy lebontották Szolnokon a néhai tüdőkórházat.

2017 szeptemberében járunk ott, és néztük meg.

Urbexes körökben ismert létesítmény volt, de valahogyan nem kapott nagy ismertséget.

Info a kórházról:

A kórház 1941-ben nyílt meg és és hosszú évtizedeken át a tüdőbetegek gyógyulását szolgálta. Építése 1939-ben kezdődött, Glock Imre budapesti építőmester tervei alapján. Gyönyörű parkja a betegek kényelmét, és gyógyulását szolgálta.

1948-ban az épületben nyílt meg az Állami Tüdőgyógyintézet, javarészt adományokból kapott berendezésekkel. Az akkori népbetegségnek számító TBC kezelését először 150 ággyal, majd 395 re bővített kapacitással próbálták visszafogni. Kezdetekben, egyes esetekben a TBC-t műtéti úton is kezelték a beteg rész eltávolításával, így sebészeti részleget is kapott a kórház. Sokáig elfekvő és utókezelő részleg is működött a falak közt.

A kórház 2008-ban beszüntette működését. Osztályait fokozatosan áthelyezték a Hetényi Géza megyei Kórházba.

Lehetne sokáig taglalni a miérteket, de az internet is elég szűkszavú, sok információ nem áll rendelkezésre. Talán a hajdanán ott dolgozók tudnának mesélni.

 

Térjünk vissza a túrához. Az épületbe/területre való bejutás pofon egyszerű volt, kerítés foghíja, és a kitaposott ösvény segítségünkre volt. Az épületben hajléktalanok is meghúzták magukat. Érdekes, hogy szinte az összes ablak be volt törve, illetve az ajtók is erősen hiányoztak bent. Talán ezzel védekeztek, hogy ne legyen sok hívatlan éjszakai látogató? Fene tudja. 2017-re már erősen hiányos volt az épület berendezése, pár évvel előtte készült fotókon még látszanak ottmaradt orvosi berendezések.

Rengeteg fotót készítettünk, illetve lett 2 videó is. Íme először a videók, kattints a képre:

 

 

Na és a fotók:

dscf0800.jpgAz épület hajdanán tekintélyt parancsoló formája mára már már teljesen megkopott. Egy horror film forgatására tökéletes helyszín lett volna.dscf0801.jpg

dscf0804.jpg

dscf0805.jpgA hajdani főbejáratdscf0809.jpg

dscf0812.jpgFolyosók amerre a szem ellátdscf0817.jpg

dscf0818.jpg

dscf0826.jpg

dscf0827.jpgNagyon romos az épület. Ennek oka az lehet, hogy magára hagyták egy évtizede. Az őrzés, és a riasztó, vagy kamerarendszer hiánya volt hab a tortán. Számtalan ilyen sorsra jutott épülettel találkoztunk. Sajnos nem értjük miért érdemesebb lepusztulni hagyni, mint őrizni, vagy felújítani.dscf0830.jpg

dscf0833.jpg

dscf0836.jpg

dscf0837.jpg

dscf0839.jpgA lépcsőháznak sem maradt meg egy ablaka sem. Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen környéken nem hallotta, vagy látta valaki ezt az eszement vandalizmust. Bár, mint említettem más is állhatott a háttérben.dscf0840.jpg

dscf0842.jpg

dscf0852.jpg

dscf0853.jpgKorabeli telefonszámokdscf0858.jpg

dscf0860.jpg

dscf0866.jpg

dscf0869.jpg

dscf0872.jpg

dscf0877.jpgA pincébe is lemerészkedtünkdscf0886.jpg

dscf0888.jpg

dscf0895.jpg

dscf0916.jpg

dscf0918.jpg

dscf0928.jpgdscf0933.jpg

dscf0936.jpg

dscf0950.jpg

dscf0819.jpg

dscf0978.jpg

dscf0980.jpg

dscf0982.jpg

dscf0983.jpgA padlásdscf0992.jpg

dscf0998.jpg

dscf1030.jpg

dscf1032.jpg

dscf1038.jpg

dscf1047.jpg

dscf1049.jpgA beléptető portadscf1055.jpg

dscf1057.jpgA látvány magáért beszéldscf1059.jpg

dscf1082.jpg

dscf1090.jpg

A csapatdscf1128.jpg

2018-ban filmünk kikerülése előtt pár nappal bontották le az épületet. Sajnáljuk, mint minden más izgalmas helyszínt amiben jártunk. Egészségügyi intézmény lévén ez fokozottan igaz.  A területet mára rekultiválták, a hajdanán csodálatos parkból tudomásunk szerint nem maradt semmi.

 

Köszönjük, hogy megnézted, ha tetszett nyomj egy like-ot a videóra és a blogra.

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/urbexhun

Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/user/huncaca

Kontakt: urbexhungaryteam@gmail.com

Youtube csatornánkon további érdekes, felfedező, légós és csernobili videókat is találsz, érdemes szétnézni.