Elhagyatott Pláza és Társasház


A történet 2020 tavaszára nyúlik vissza, amikor meghívtak minket Marcaliba Csernobilról előadást tartani. Sajnos ez a pandémia miatt elmaradt, de 2021 nyarának végén összehoztuk az előadást. Majd valamikor arról is lesz egy szép nagy blog.

 

Ha már messzire utazunk, próbálunk több napos túrát szervezni, ami most is így volt. Az első napunkon a Rétsági laktanya volt a cél, a szállásunk Vácon volt. Atti addig keresgélt urbexes csoportokba míg ráakadt erre a plázára. Így ezt is megnéztük, és nem bántuk meg.

Igazából itt is a sztori hasonló mint máshol. Egy 2011-es hozzászólás olvasható az egykor.hu oldalon: "Egy új építésű, de már romos épület. Az épület bejáratánál azt mondta a biztonsági őr, hogy ez pláza lett volna csak ellopták a rá szánt pénzt."

Az építkezés 1999-ben kezdődött, de 2000-ben le is állt, az épülettorzó mai napig elhagyatottan áll a Duna-parton.

Az ünnepélyes átadás 2000. november 30 lett volna, de mint videónkból kiderül, ez a nap nem jött el soha. Az épület pláza és társasházként is funkcionált volna.  A neten sok infó kering, van oldal ami 120, de van amelyik 122 lakást említ. Sok lakást már eladtak (43), az építkezés előtt/közben. Felszámolási eljárás indult a cég ellen. A károsultak lakást szerettek volna, amik nagy százalékban már elkészültek voltak, de beköltözni nem lehetett. Olvasható a 2002-es Nol.hu cikkében.

Sajnos nem tudjuk mire jutottak, és mi lett a sok károsultal. Viszont 2017-ben újra tervek voltak az épület befejezésére, olvasható  a Váci napló oldalán, itt már 183 lakást említenek. Ennek nyomai látszanak az épületben, elkezdték de...

2021-es látogatásunkkor munkának már nyoma sem volt. Romok, szétlopott félkész lakások, és gaffiti viszont bőven akadt. Őrzés nincs, a nagy épületet pedig hermetikusan szinte lehetetlen lezárni. Egyes oldalakon olvasni, hogy a Váci fiatalok kedvelt időtöltő helye lett, ezt nem csodáljuk. Sajnos az őrzés hiánya nagyobb anyagi kárt hoz magával, mint maga az őrzés költsége. Se riasztó, se kamera, így ez lesz a vége. Mielőtt azt hinnék az olvasók, hogy csak okoskodunk a témában, NEM! Ugyanis nagyon sok, több száz ilyen, és ehhez hasonló helyen/épületben megfordultunk már, láttunk már ezt-azt, nyomoztunk a miértek, és a hogyanok témakörében párszor. Bejárt, elhagyatott helyek tömkelege a Youtube csatornánkon. KATT IDE!

Íme a videó az épületről:

 

 És mivel a fényképezőgép most sem maradt otthon, íme a fotók:

dsc_0185.jpgEzeket a molinókat 2021 nyarának végén itt látni érdekes volt, ahol 2020 márciusát ígérik.dsc_0101.jpg

dsc_0103.jpgAz alsó szintdsc_0107.jpg

dsc_0109.jpgFeljárat az emeletredsc_0112.jpg

dsc_0116.jpgA bokrok/fák mögött a Duna.dsc_0121.jpgAz egyik társasház folyosója, az itt lévő lakások készültsége elég nagy százalékú volt. Szobák, fürdőszobák szinte csak festésre vártak. Sajnos sok mindent szétloptak egy évtized alatt.dsc_0123.jpg

dsc_0124.jpg

dsc_0127.jpg

dsc_0129.jpgIrány a legfelső szintredsc_0131.jpgSzámtalan szuper elhelyezésű, esetenként két szintes lakást alakítottak ki. Nem csoda, hogy eleinte nagy volt az érdeklődés. dsc_0134.jpg

dsc_0135.jpg

dsc_0136.jpg

dsc_0137.jpgAz idő vasfoga sajnos kikezdte a félkész lakásokat.dsc_0139.jpg

dsc_0142.jpg

dsc_0143.jpgA panoráma nem rosszdsc_0144.jpg

dsc_0177.jpg

dsc_0180.jpg

dsc_0182.jpgA szigetelés is fent volt, illetve a gipszkarton falak.  Sajnos lassan levedlik magától.dsc_0183.jpg

dsc_0187.jpg

dsc_0192.jpg

dsc_0195.jpgA beépítésre váró anyagok, nagyon régen várják a sorukatdsc_0199.jpg

dsc_0201.jpg

dsc_0146.jpg

dsc_0147.jpg

dsc_0150.jpgSzétvernek mindent, ahogy említettük ez az őrzés hiánya. Kíváncsiak lennénk egy mérlegre, hogy az őrzés költsége, vagy a lopás, vandalizmus, erózió által tönkrement szerkezetek költsége kerül többe.dsc_0153.jpgNa és megint a Duna, ezt nézte volna az itt lakók nagy százaléka. (akinek erre néz az ablaka)dsc_0155.jpgEz se kutyadsc_0156.jpgTető sincs már, vagy mégdsc_0158.jpg

dsc_0161.jpgRengeteg vasszerkezet, lassan elkorrodál.dsc_0170.jpg

dsc_0176.jpgNa és végezetül újra a propaganda. Ha egyszer elkészül hívjatok meg egy KV-ra és, arról is blogolunk.dsc_0203.jpg

 

Ennyi volt a túránk innen, remélem tanulságos. Sajnáljuk, de reméljük jobb sorsra fordul minden, és elkészül valaha az épület. Szóljatok, akkor is megyünk :)

 

 

Köszönjük, hogy megnézted, ha tetszett nyomj egy like-ot a videóra és a blogra.

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/urbexhun

Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/user/huncaca

Kapcsolat: urbexhungaryteam@gmail.com

Youtube csatornánkon további érdekes, URBEX TÚRA videókat és CSERNOBILI  videókat is találsz, érdemes szétnézni. Kattints a vastag szövegre.