Kerékpárral a Balaton körül!
Kicsit rendhagyó blog következik! Itt a nyakunkon a kerékpáros szezon! Irány a Balaton!
Tavaly év elején elkezdtük szervezni a Balatoni kerékpártúránkat, mivel Borsodi, úgymond a Bükkön nevelkedett emberek vagyunk a nagy tó nagyon vonz minket. Persze a blog témájához méltóan az URBEX-et sem hagytuk ki, erről a blog végén.
Sok kérdés merült fel a szervezés elején. Vonat vagy autó, szállás, etapok hossza, és persze a csomagok szállítása. Az első kérdésre a MÁV megadta a választ, nem volt közvetlen járat Június elején, Hmmm... Igaz egy évvel korábban is voltam cangával a Balcsin, akkor még volt júniusban közvetlen járat (Miskolc-Siófok) amit kerékpárszállítással hirdettek, csak éppen a kerékpárszállító vagont felejtették el elhozni a vasutas kollégák. Erre akkor derült fény amikor már jeggyel a peronon álltunk. Megjött a vonat, a kalauz közölte hogy "ja ezen nincs kerékpárszállító, hagyjuk a bicikliket a vagon végében". Tekintettel az út hosszára és arra hogy sok helyen megáll a vonat, ezt több okból sem mertük megkockáztatni. Persze a túra nem maradt el. Egy későbbi IC vonattal és Pesti átszállással, esti érkezéssel megoldottuk, de ez abszolút nem volt ideális. Többet így nem megyek! Ennyit a röpke kitérőről.
Tehát az első kérdés pipa. Marad az autó, ketten megyünk, cipőkanállal befér a két bringa a kocsiba. Második és a harmadik kérdés a szállások és az etapok hossza, ez egy és ugyan az. Sokat bújtuk a térképet, mivel nem vagyunk erőnyomó sportakrobaták, csakis kellemes, pihenőkben és élményekben gazdag útvonal jöhetett szóba, megfűszerezve némi sörözéssel. Az indulási pont hamar meglett, Balatonlellén kezdünk. Van ott egy panzió ahova évek óta járok, kedvesek, rendesek és az autót is le lehet náluk parkoltatni pár napra. Ennek viszont a vonzata a nulladik nap. Egy nappal a túra indulása előtt lementünk, viszont így frissen tudtunk nekivágni a "nagy" túrának. A következő szállást Balatongyörökre terveztük, ez kb. 55-60km, nem igazán mondható soknak. Mondjuk a betervezett megállókkal együtt kitart kora délutánig. A következő etap Balatonfüred, ez is kb. ennyi kilométer, ez sem sok. Ezek után Siófok következett, ez is hasonló távolság az előző kettőhöz. Siófok után vissza az autóhoz, levezetésül a maga kis 35Km távjával. Összességében 205Km lett a túra.
Balatonlellei partról:
Csomagok: hátizsákkal nem igazán jó ennyi napra menni, kicsi is és hosszú távon kényelmetlen. Sikerült a Decatlonba csomagtartót vennem és egy kedves ismerősöm eladta nekem a régi kerékpáros táskáját, erre még felment gumipókkal egy hátizsák, tele volt rendesen, de így elég volt a hely.
Csomagok felpakolva, indulás!
1. nap.
Balatonlelle-Balatongyörök
Ugye a déli parton kezdünk. Sajnos elég ingerszegény helyeken visz a kerékpárút, viszont egy évvel ezelőtti túrámon megtanultam hogy nem szentírás a bringaút. Okos emberek nyilakkal felfestették az útra az irányt, melyet érdemesebb követni mint a kijelöl bringautat. Lehetőség szerint a parton megy és nem olyan unalmas. Az út maga viszonylag jó minőségű, enyhén, éppen észrevehetően emelkedik sok helyen, de ezt csak én, fotelbringás veszem észre. Balatonberénytől viszont már izgalmasabb az útvonal, nagyon vadregényes helyeket is érint. Ami fontos! Ezen az útvonalon található a 400 éves Vámház (presszó, söröző kajálda..efféle) ezt nem szabad kihagyni! Fenomenálisan finom a fasírtos szendvics, (opcionálisan csípős paprikával), finom és friss a csapolt sör, a kiszolgálás pedig osztályon felüli.
Innen már nincs messze Balatongyörök, egész szép vidéken kanyarok a bringaút. Minősége ezen az etapon jónak mondható, igaz az egész túra alatt nem volt rá panasz, 1-2 rövidebb szakasz kivételével, így erre már nem fogok külön kitérni. Balatongyörök igazán szépnek mondható, őszintén bevallom nem voltam még itt eddig. A szállást egy ifjúsági táborban foglaltuk le előre. Nagyon pozitív a véleményem erről, kedvesek, barátságosak. Mivel a szezon elején voltunk így nem is voltak sokan.
Van egy fizetős fürdős partszakasz, ami még a mi szerencsénkre, a szezon elején ingyenes volt. Gyönyörűen meg van csinálva, nagyon barátságos. Kellemes éttermek, kis boltok is találhatók a környéken.
Ennyit az első túra napról. Minden napról részletes túra videót készítettem, tehát íme az első nap videó formájában:
2. nap.
Balatongyörök-Balatonfüred
Személy szerint nekem ez az etap elég unalmas volt. Persze aki szigorúan betartja a kerékpárút útvonalát, annak izgalmasabb, de csak annyival hogy hullámvasút szerűen hol levisz az út 1-1 településen a part mellé és a következő utcán visszahoz, vagy felvisz a hegyre és gurulhatsz le. Talán a legnagyobb efféle kitérő Badacsony. Aki szeretné megnézni annak ajánlom, nagyon szép, de aki haladna tovább az maradjon a főúton.
Itt szinte már végig a 71-es út mellett halad a bringaút, hol a jobb hol a bal oldalán. Pár településen áthaladva kiépített fürdők, pihenők, sörözők várják a jó népet, és persze a kitikkadt bringásokat is. Érdemes megállni itt-ott.
Ajánlott betekerni a mólókra, amik nagyon szépen ki vannak építve. Nem rossz itt megpihenni. Mivel viszonylag rövid az etapokat terveztünk, ezeket a helyeket mi kihasználtuk.
A következő dilemma Tihany. Három lehetőség van erre: 1. Feltekerni a hegyre, 2. az alsó úton eltekerni a kompig, 3. egyszerűen tovább hajtani Balatonfüred felé. Tavaly az alsó úton tekertem be a kompig. Szép helyen visz az út, egy nagyobb emelkedő kivételével sima ügy. Most mi kihagytuk Tihanyt, mert szerettünk volna korán Balatonfüredre érni, hisz ott van bőven látnivaló, egy délutánt simán el lehet császkálni. Sikerült is időben elfoglalni a szállást. Irány a part!
Szállásról pár szóban: Foglaláskor fő cél volt, hogy közel legyen a parthoz és ne a hegyen legyen. Sikerült is foglalni egy olyat amit ilyennek hirdettek az egyik szállásokkal foglalkozó oldalon. Ismét győzött a Magyar mentalitás, tehát hegytető és a beígért 500 méter megnyúlt a háromszorosára. Viszont nagyon szép volt a ház, a szoba is modern és tiszta, így valamennyire kompenzálta a távolságot és a hegyet. Szállás keresésnél nagy körültekintéssel kell eljárni, inkább a jól bevált helyeket ahol már jártunk előszedni, mint újakon idegeskedni.
Második túranap, videó formájában:
3. nap
Balatonfüred-Siófok
Füredet elhagyva elég ingerszegény környezet fogad, viszont utunk előtt informálódtam kicsit. Ezt a szakaszt úgy "reklámozta" egy ismerősöm hogy ki ne hagyjuk. Persze nem is akartuk, nagyon kíváncsi voltam rá, az előző túrán ez kimaradt. Viszont beindult a látványosság és az emelkedők sem maradtak el. Utunk során itt is pár pihenőt beiktattunk, a fizetős strandok garmada mellett vezet el az út, jól esik megállni egy finom söröcskére!
Persze itt sem maradhatott el a mólók megtekintése, mindenütt nagyon szép, tiszta, rendezett.
A kerékpárút a magasparton vezet át, viszont szezonban megengedik hogy a Club Aligán át lehessen tekerni, így akik nem akarnak partot mászni azoknak erre könnyebb, viszont a magasparton sokkal szebb, lehet mérlegelni. Mi a könnyebb verziót választottuk.
Van pár Urbex gyanús épület a területen, szívesen szétnéztünk volna, viszont a területen töltött idő limitálva van, így gyorsan áttekertünk.
Innentől Siófokig nagyon unalmas, nyaralók előtt kanyarog a bringaút, a tavat nem is látni. Valahogy a kilométerek sem fogytak úgy mint máskor. A szállás ahova mentünk, itt is egy jól bevált, többször felkeresett zimmer volt, nem csalódtunk most sem. Viszonylag korán megérkeztünk a szállásra, irány a part, fürdés és kaja!
Itt következett be egy nem várt esemény. Egy balul sikerült vízbe mászás következtében Atti eltörte a lábujját. Volt pánik rendesen, estére már bedagadt, belilult a lába. Félve vártuk a másnap reggelt. Igaz már csak egy fél etapnyi volt előttünk, de törött lábujjal egy méter sem kellemes.
Harmadik nap videója:
Elérkezett a nem várt utolsó nap, amit két okból sem vártunk. Az egyik az hogy már mehetünk haza, pedig nagyon élvezzük az itt létet. A másik ok, a törött lábujj. Elindultunk, hála istennek Atti jól bírta, mivel a talpával nyomta a pedált annyira nem volt vészes. Persze lehet csak ezt mondta, nem tudom, de le a kalappal előtte! Harmincpár kilométer volt a mai szakasz, át az ezüstparton, hangulatos nyaralók mellett, sokszor a part melletti utakon.
Nagyon hamar elszaladt az utolsó etap. Persze most is megálltunk itt-ott, viszont a Balatonlelle előtt lévő útszakasz már nem hiányzott. Nyíl egyenes út, több kilométeren keresztül a vasúti sínek mellett, tűző napon. Elérkeztünk a autóhoz. Itt már csak egy gyors pakolás, Lellén egy finom ebéd és egy 3 órás hazaút következett.
A teljes táv:
Elszaladt a négy nap. Nagyon élveztük minden percét, az időjárás pazar volt. Biztosan nem ez volt az utolsó Balaton körünk!
A négy nap margójára egy fotó, ez a mostani túrán aktuális volt:
Az utolsó nap videója:
És ugye az Urbex. Erről eddig nem sok szó esett, igazából sok időnk nem volt rá, 1-2 útba eső helyet természetesen megnéztünk, íme az erről készült videó:
Ennyi volt a 2015-ös Balatoni kerékpártúránk. Remélem tudtam tippeket, ötleteket adni és persze népszerűsíteni a mi kis "pocsolyánkat". Összefoglalva, nem kell nagy felkészültség, és nem kell sok pénz egy efféle túrához, viszont a hatalmas élmény garantált.
Az idén a Tisza tó bővített köre a cél, természetesen erről is lesz videó, illetve élménybeszámoló.
Köszönöm hogy elolvastad!
Köszönjük, hogy megnézted, ha tetszett nyomj egy like-ot a videóra és a blogra.
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/urbexhun
Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/user/huncaca
Youtube csatornánkon további érdekes, felfedező, légós és csernobili videókat is találsz, érdemes szétnézni.
Videó ajánló!
Kattints a szövegre:
Sziklakórház Atombunker Múzeum
Védett Vezetési Pont Borsodban
X. Polgári Nemzetközi Ikarus, Csepel és veteránjármű találkozó 2017. 09. 02.