Csernobili túránk 2017

Az Urbex Hungary csapata 2017-ben is ellátogatott a Csernobili zónába.

cser2indexfacemeretezett.jpg

Update: 2018 áprilisában készült összefoglaló videónk:

2017-ben újra mentünk, több hónapos szervezés után májusban, 3 napra ellátogattunk a lezárt zónába.

Előzmények: 2011-es túránk    2013-as túránk

Nagyon sok helyszínt meglátogattunk. Mértünk nagy, és itthoni átlagnak megfelelő sugárszintet. Pripjaty várost bejártuk, töviről, hegyire. Felmásztunk a Duga  katonai radarra, és számtalan elhagyatott épületet, roncs autót, vonatot és sok érdekes helyet láttunk. Megnéztük a nemrég elkészült új szarkofágot, ami lefedi a sérült 4-es reaktor öregedő burkolatát. Nagyon sok állattal találkoztunk, akik fittyet hányva a sugárzásra, háborítatlanul élték mindennapjaikat. Az ott tartózkodásunk alatt veszélynek nem voltunk kitéve, szakavatott kísérő magyarázta mit lehet, és mit nem. Több mint 6 óra videót forgattunk, ezekből öt epizód készül. A videók mellet több ezer fotóval lettünk gazdagabbak, melyekből itt is megosztunk párat.

 

 

A részeket fordított sorrendben publikáljuk a blogon, a frissebb események elől találhatóak.

 

Ötödik rész:

A harmadik túranapunk délutánja. A Duga után az erőmű éttermében ebédeltünk, majd elindultunk a  tervezett célpontok felé. Először megnéztük a katasztrófa miatt félbe maradt ötös, hatos reaktor hűtőtornyait. A sugárzás elég magas, a mohatelepekhez közelítve üvöltöttek a műszerek. Sok látnivaló nem volt, így hamar végeztünk. A félbe hagyott reaktor csarnokokat is szívesen megnéztük volna, de erre sajnos nem volt már időnk. Talán majd máskor. Innen utunk Pripjatyba vetetett. Már régen terveztük a Janov vasút állomást megnézni, de sajnos a látogatókat nem nézik ott jó szemmel. Osonva mentünk be, csendben. Az elhagyatott vasúti kocsikat sikerült megnéznünk, illetve nem messze elhagyatottan álló katonai harckocsikból átalakított munkagépeket. Vezetőnk szerint ezekkel dózerolták le Kopacsi falut, és a vörös erdőben is dolgoztak. Erősen radioaktívak, ezért sokáig nem időztünk itt. Innen az utunk az Azúr uszodába vezetett, sokan nem tudják de az uszoda 1999-ig üzemelt, az erőműben dolgozók használták. Majd elmentünk egy iskolába, ahol a szűkös időkeret miatt csak 15 percet tölthettünk. Megnéztük a szétszórt gázmaszkokat, és egy emeletet bejártunk, megnéztünk pár tantermet. A túra utolsó állomása egy 16-emeletes panelház, felmentünk a tetejére, és megnéztük a panorámát. Lélegzetelállítóan csodálatos. Látszik ahogy a természet visszaveszi a területet. Fájó szívvel elindultunk Kijev felé. Még egy csoportképre megálltunk a Csernobil táblánál. A zóna átlépő ponton viszonylag hamar áthaladtunk, innen még 2 óra Kijev, itt is eltöltöttünk még egy napot. na de az már egy külön fejezet.....

 

Videosorozatunk ötödik része, kat a képre:

 

 

 

Hűtővíz medence, ezt sem használták soha:

0527.JPG

Az egyik félkész RBMK 1500-as blokk:

0528.JPG

0541.JPG

Majdnem kész hűtőtorony:

0526.JPG

A másik hűtőtorony maradványa:

0532.JPG

Belülről:

0549.JPG

0550.JPG

0558.JPG

0568.JPG

A vasút, amerre a szem ellát elhagyatott, felborított kocsik:

0586.JPG

0589.JPG

0593.JPG

0596.JPG

0602.JPG

0608.JPG

0616.JPG

0621.JPG

0634.JPG

Munkagépek:

0644.JPG

Katonai harckocsik, átalakítva:

0648.JPG

0651.JPG

0654.JPG

0666.JPG

Az uszoda:

0680.JPG

Sportpálya is volt az uszoda épületében:

0682.JPG

0693.JPG

0703.JPG

Egy iskola, és a "legendás" gázmaszkos előtér:

0726.JPG

0730.JPG

0739.JPG

0746.JPG

0748.JPG

0758.JPG

0759.JPG

0761.JPG

Régi jelkép egy villanyoszlopon:

0770.JPG

A tizenhat emeletes ház:

0773.JPG

Postaládák:

0774.JPG

A lakók névsora még most is látható:

0860.JPG

0785.JPG

0786.JPG

A háttérben az óriási új szarkofág:

0788_1.JPG

0801.JPG

A Duga távolról is hatalmas:

0794.JPG

0817.JPG

Csoportkép a tetőn:

0814.JPG

0859.JPG

0777.JPG

Búcsú a zónától:

20170522_171852.jpg

 

 

Ennyi volt a 2017-es csernobili túránk, reméljük videóink, bejegyzéseink elnyerték a nézők tetszését.

Itt nem állunk meg, hasonló, érdekes videók, blogok folyamatosan a csatornáinkon láthatók!
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Negyedik rész:

cser41youind.jpg

A harmadik túranapunk első felében a Dugát ( Csernobil-2 ), az orosz katonai rakéta előrejelzőt néztük meg. A nagy területen  elterülő bázis szinte egy városhoz hasonlított, volt tűzoltósága, iskolája, művelődési és sportközpontja. Az ott szolgáló katonák panelházas lakóépületekben élték mindennapjaikat, amikor nem voltak szolgálatban. A korabeli térképek úttörőtáborként jelölték. A közelben lakók tudtak a létezéséről, de kérdezni, és beszélni róla nem volt szabad. Szigorúan titkos bázis volt

Videósorozatunk negyedik része, kat a képre:

 

 

 

 

Wikipédia:

Csernobil–2 (oroszul: Чернобыль–2) az ukrajnai Csernobil körüli 30 km-es zóna területén elhelyezkedő katonai bázis, amely az egykori szovjet korai rakéta-előrejelző rendszerhez tartozó Duga–2 (NATO-kódja: Steel Yard) típusú horizonton túli rakétafelderítő rádiólokátornak (GRAU-kódja: 5N32, később 32D6-ra változtatták) ad helyet. A Mikolajiv mellett felépített első, kísérleti rendszert, a Duga–1-et követően a Csernobil és Homjel körzetébe telepített és 1976-ban üzembe helyezett Duga–2 volt az első éles üzemben működő szovjet horizonton túli radar. Alapvető feladata az Egyesült Államok területén történő rakétaindítások felderítése volt. A rendszer az ionoszférában való hullámterjedés megváltozását figyelte, melyet a rakétaindítások befolyásoltak. Csernobil–2 bázison a rendszer vevőantennái helyezkednek el, az adót a Csernyihivi területen, a belarusz–ukrán határ közelében található Ljubecs–1 bázison építették fel. Csernobil–2-n és Ljubecs–1-en egy nagyobb és egy kisebb rácsantenna található, ezek a rendszer a két hullámhosszú üzemmódját biztosítják. A Ljubecs–1-en elhelyezkedő adó teljesítménye kb. 8 MW (megawatt). A rendszert sikeresen tesztelték előbb közeli rakétaindításokkal, majd a Csendes-óceánon történt indításokkal is. Nehézséget az akkori szovjet számítógépek számítási kapacitása okozott, ami a jelek feldolgozásához feltétlenül szükséges volt.
Az adás frekvenciája 4 és 30 MHz között változott, a legnagyobb használható frekvencia függvényében, amit az ionoszféra aktuális állapota határoz meg. Hajnalban például jellemzően a 14 és 22 MHz közötti sávot használták. Az adó teljesítményére különböző becslések vannak 2 és 40 MW között. A kisugárzott jel pulzusmodulált volt, ami a transzatlanti repülésben használt vészfrekvenciákat zavarta, ezért bizonyos konkrét frekvenciákat később kihagytak.
A radar megközelíthető a Lelev és Kopacsi között húzódó főútról lekanyarodva. Régebben a térképek használaton kívüli úttörőtáborként jelölték. Az 1986-os Csernobili atomkatasztrófa után a rendszert üzemen kívül helyezték, ám a mai napig katonai őrizet alatt áll. A két ernyője közül a nagyobbik 150 méter, kisebbik 90 méter magas és együtt mintegy 900 m szélesek, tiszta, napfényes időben a tőle alig 10 km-re északkeletre fekvő Pripjaty városából is láthatóak. Az antenna földrajzi koordinátái: é. sz. 51° 18′ 15″, k. h. 30° 03′ 53″

A videónkban megnézzük a hatalmas antennákat, sőt fel is mászunk rájuk. A hatalmas vezérlőközpontban is szét nézünk, bejárjuk tüzetesen. Ezek után megnézzük a tűzoltóságot, az iskolát és a művelődési házat.

 

Messziről jól látható:

0001_1.JPG

A bázis bejárata, valaha a csillagok pirosak lehettek:

0007.JPG

Sok érdekes dolog van a területen:

0015.JPG

Az antennák:

0128.JPG

20170522_094240.jpg

0044.JPG

0075.JPG

Kilátás fentről:

0081.JPG

0112.JPG

0155.JPG

150 méter magasban:

panoduga.jpg

A vezérlő:

0186.JPG

0200.JPG

0195.JPG

Korabeli telefonközpont:

0215.JPG

A vezérlőterem:

0247.JPG

0328.JPG

20170522_111036.jpg

0301_1.JPG

0344.JPG

Tűzoltóság, a terület makettja:

0336.JPG

Az iskola::

0373_1.JPG

0375.JPG

0383.JPG

0419.JPG

0449.JPG

0415.JPG

Művelődési ház:

0471.JPG

0475.JPG

0481.JPG

0493.JPG

0501.JPG

A kísérőnk:

20170522_092809.jpg

 

A videósorozatunk 4. részének, a harmadik túranapunk közepén van vége. A következő részben is lesz látnivaló bőven.

 

 

 

Harmadik rész:

A második túranapunk délutánja. Először megetettük a hatalmas harcsákat, majd az erőművet, és az emlékparkot néztük meg. Később beborult az ég, dörgött, villámlott. Nem adtuk fel, maradtunk Pripjatyban, és megnéztük a kórházat, és egy óvodát.

 

Videó sorozatunk harmadik része, kat a képre:

 

 

A katasztrófa napján először a tűzoltók vonultak ki a helyszínre, hatalmas sugárzást kaptak. Szinte kivétel nélkül a Pripjatyi kórházban kötöttek ki. A rajtuk lévő védőruházat erősen radioaktív volt. Ezeket a ruhákat, eszközöket a kórház pincéjébe vitték le, a mai napig ott vannak. Sok túrázó lemerészkedett, több videó is kering a neten erről. Pár éve homokkal zárták el a lejáratot, de "osonó" útvonalak megmaradtak. A vezetőnk felhívta a figyelmünket erre, és szólt, hogy ne menjünk le. Természetesen eszünk ágában sem volt lemenni. Egy tűzoltó sisak bélésének a maradványát pár éve valaki felhozta, ez ott van a főbejárat mellett. Filmünkben ezt is megnézzük, és műszerrel megmérjük. 31 év elteltével is kiakad a műszer.

A film második felében egy óvodába térünk be. Hatalmas vihar csapott le ránk, éjszakai sötétség, és hurikánszerű szél kíséretével.  Leírhatatlan érzés volt az eldobált játékok, kiságyak közt bóklászni.

 

 Az erőmű:0265.JPG

Az új szarkofág már a helyén:

0301.JPG

Az emlékpark:

0292.JPG

Hatalmasra megnőtt harcsák:

0282.JPG

Az el nem készült ötös, hatos reaktor:

0272.JPG

A kórház előtt a földön, egy infúzió:

0479.JPG

Bent is rengeteg orvosi kellék, gyógyszer megmaradt:

0483.JPG

Rendelési idő:

0498.JPG

0592.JPG

0609.JPG

Kartotékok:

0529.JPG

20170521_174045.jpg

Csecsemőosztály:

0545.JPG

A tűzoltó sisak bélése:

20170521_172626.jpg

A kórház:

20170521_182150.jpg

Óvodai játékok:

0340.JPG

0355.JPG

0367.JPG

0373.JPG

0390.JPG

0391.JPG

20170521_162027.jpg

0413.JPG

20170521_162644_1.jpg

20170521_170301.jpg

A videósorozatunk 3. részének és egyben a második túranapnak itt a vége. A következő napon is lesz látnivaló bőven.

 

 

Második rész:

Videónk 2. részében nem jutunk el ennek a napnak a végéig. Ez a nap volt túrázás szempontjából a leghosszabb. Videósorozatunkat három részesre terveztük, de mivel nagyon sok lett az anyag, öt részes lesz.

Második nap, irány Pripjaty, a szellemváros.

Videó sorozatunk második része, kat a képre:

 

 

Wikipédia:

 

Pripjaty város Ukrajnában a Kijevi területen, a belarusz–ukrán határ közelében, Csernobil városától 16 km-re északra. Jelenleg elhagyatott szellemváros, mivel a tőle alig három kilométerre fekvő csernobili atomerőmű 4-es blokkja 1986-ban felrobbant, és a város teljes lakosságát evakuálták. Pripjatyban nagyrészt az atomerőmű dolgozói éltek családjaikkal, kb. 49 400 lakos, ebből 15 406 gyermek és 16 562 nő. A város területe 6,59 négyzetkilométer. A tervezett népességszám 75–78 ezer fő lett volna.1986-ban a város lakóinak átlagéletkora 26 év volt.
A hely máig megőrizte a szovjet városok 1970-1980-as évekre jellemző arculatát, mivel az atomerőmű-baleset óta itt semmi nem változott. Bár az ott mérhető sugárzás nagy részét okozó cézium-137 izotóp felezési ideje 30 év, még hosszú ideig nem várható a lakosság visszatelepítése, a felrobbant reaktor közelsége és a város erősen szennyezett környezete miatt.

A város első tervei még 1969-ben készültek. Az építkezés 1970. február 4-én kezdődött meg a Kopacsitól északra fekvő, Szemihodi falu helyén kijelölt területen, gyakorlatilag ez a nap tekinthető egyúttal az alapítás dátumának is. Legelsőnek az erőműhöz legközelebb eső városrészek készültek el: az adminisztrációs épületek, az étkezde és a diákszálló. 1971 augusztusában kezdődött meg a közművesítés. A település 1972. április 14-én kapta nevét a közeli Pripjaty folyóról. Az első iskola 1972 decemberében nyitotta meg kapuit. A városi rangot 1979-ben kapta meg, 1985-ben már 47 500 fő lakott itt.
A csernobili atomerőműben bekövetkezett baleset következtében létrejött gamma-sugárzás mértéke 1986. április 26-27-én Pripjatyban, egyes források szerint megközelítőleg 0,4-1,5 röntgen (SI-mértékegységben: 4-15 millisievert) volt óránként, más források viszont óránként 6-7 röntgenről tesznek említést, ez utóbbi az atomenergiaipari dolgozók megengedett maximális éves adagját is meghaladja, ami 5 röntgen (50 mSv).
1986. április 27-én, 36 órával az erőműben történt baleset után megkezdődött a lakosság evakuálása. Egy volt lakos elmondása szerint aznap Pripjatyban káosz és fejetlenség uralkodott. Az emberek semmit nem értettek, nem tudták, miért mossák az utcákat, miért járkálnak a hadsereg emberei védőruhában, és alig egy órájuk volt a hivatalos rádióhír beolvasása után az összepakolásra. Nagyon kevesen voltak tisztában azzal, hogy mi történt és mi vár rájuk. Két és fél óra leforgása alatt a városba érkezett 1225 Ikarus és LAZ autóbusszal (nagy részüket a kijevi városi forgalomból hozták, de még Kárpátaljáról is érkezett két busz), 360 teherautóval, valamint a janovi vasútállomásra érkezett két, 1500 személyes vonatszerelvénnyel evakuálták, példásan megszervezett akció keretében. Reménykedvén a visszatérésben, a lakosságot a kitelepítésről úgy tájékoztatták, hogy ez csak ideiglenes megoldás, és pár napon belül visszatérhetnek. Ebből kifolyólag azt tanácsolták, hogy csak legfontosabb irataikat, pár napra való ruhát és élelmet vegyenek magukhoz. A bútorokat, a ruhák nagy részét, a gépjárművüket és a sugárszennyezetté vált háziállatokat nem vihették magukkal. (Állítólag a hátramaradt, később elvadult háziállatok lelövésével a környékbeli vadászokat bízták meg, akik április 29-ére végeztek is a munkával. A tetemeket a szintén szennyezetté vált gépjárművekkel együtt temették el.)

A lakosok többségét autóbuszokkal Kijevbe, illetve onnan később az újonnan megalapított Szlavutics városába szállították, a visszatérésre azonban a mai napig nem volt lehetőség. Voltak, akik nem akarták elhagyni a várost: 20 emberre találtak rá, akik lakásukban bújtak el, és állítólag két idősebb nő a kitelepítés után több mint egy hónapon keresztül sikeresen rejtőzködött pripjatyi lakásában, mire megtalálták és kórházba szállították őket.

1986 szeptemberében a lakók egy gyors látogatás erejéig visszatérhettek, hogy kisebb, könnyen mozdítható tulajdontárgyaikat magukkal vihessék.

Elég tüzetesen bejártuk a város látványosabb helyeit, a Hotel Polisszja-val kezdtünk.

0763.JPG

A tetőre is felmerészkedtünk.

0745.JPG

A hotel tetejéről látkép, a növényzet lassan visszafoglalja a várost.

0711.JPG

Nincs messze az erőmű, az új szarkofág mindenhonnan jól látható.

0725.JPG

Az óriáskerék.

0740.JPG

0707.JPG

0762.JPG

A színház.

0803.JPG

Korabeli propaganda anyagokból nincs hiány.

0788.JPG

0790.JPG

Sport terem.

0818.JPG

0838.JPG

Esett.

0781.JPG

A vidámpark, sajnos a gyerekek ezeket a játékokat már nem tudták birtokba venni.

orias.jpg

0864.JPG

0848.JPG

0904.JPG

A mohatelepek itt is nagyon aktívak.

0924.JPG

A stadion, a focipálya helyén égig érnek a fák.

20170521_113007.jpg

20170521_113643.jpg

A kikötő, és a Caffé Pripjaty.

20170521_115203.jpg

Korabeli italautomaták.

20170521_115320.jpg

20170521_115443.jpg

Még tartja magát, vajon meddig?

20170521_122612.jpg

20170521_122916.jpg

20170521_122957.jpg

20170521_122820.jpg

20170521_123034.jpg

A rendőrség bejárata.

0001.JPG

Egy fogda.

0006.JPG

A cellák.

20170521_130012.jpg

0011.JPG

0010.JPG

A rendőrség épülete körül, mindenütt elhagyatott autó, gép.

0023.JPG

0025.JPG

0034.JPG

0041.JPG

0054.JPG

0055.JPG

0065.JPG

A mentesítéskor használt markolófej, a város egyik legerősebben radioaktív tárgya.

0073.JPG

0074.JPG

Kis cipők a tűzoltóság épületében.

0061.JPG

A 2. rész utolsó helyszíne, egy iskola.

0095.JPG

0097.JPG

0099.JPG

0101.JPG

Pénztárgép a menzán.

0107.JPG

0115.JPG

0123.JPG

0129.JPG

0136.JPG

0152.JPG

Gázmaszkok a tantermekben.

0191.JPG

0192.JPG

0253.JPG

0241.JPG

Egy tablókép az iskolában.

0216.JPG

A videó sorozatunk 2. része itt ér véget, az iskola megnézése után mentünk ebédelni az erőmű melletti étterembe.

Innen folytatjuk.....

  

 

Első rész:

facecserborito8.jpg

Az első nap a zóna északi csücskét jártuk be, a fehérorosz határ közelében. Maschevo településen kezdünk. Ez egy nagy község, vagy falu lehetett. 2 iskolát, templomot, közösségi házat, postát, mozit és számtalan lakóházat jártunk be. Sok ott hagyott, szinte érintetlen dolgot láttunk. Szinte nem lehet emberi ésszel felfogni azt ami ott történt, bele gondolni is nehéz mi zajlott ott 1986 áprilisában. Majd egy elhagyatott TSZ-t néztünk meg, ahol a munkagépek, kombájnok, traktorok, buszok álltak 31-éve mozdulatlanul. Szürreális a látvány, ott, a bejárás alatt nem is szabad belegondolni a miértekbe. Majd itthon hónapokig emésszük. A videó részletes betekintést nyújt ezekbe, az első epizódban az első nap eseményeit láthatják.

(a blog folyamatosan frissül)

A videósorozat öt részes, ez az első rész.

A zóna északi, elhagyatott falvai:

Videó sorozatunk első része, kat a képre:

 

 

Fotók:

A zóna él:

dscf9047.JPG

Iskola Maschevo-ban.

dscf9059.JPG

dscf9081.JPG

dscf9100.JPG

dscf9107.JPG

dscf9116.JPG

dscf9122.JPG

dscf9135.JPG

dscf9143.JPG

dscf9145_1.JPG

dscf9131_1.JPG

Elhagyatott házak:

dscf9171.JPG

dscf9197_1.JPG

dscf9266.JPG

dscf9289.JPG

Mindent hátrahagytak:

 

dscf9222.JPG

dscf9244.JPG

dscf9286.JPG

Postaláda a faluban:

dscf9265.JPG

A Maschevoi templom:

dscf9342.JPG

dscf9350.JPG

dscf9360.JPG

dscf9357.JPG

Még egy iskola a faluban:

dscf9376.JPG

dscf9401.JPG

dscf9391.JPG

A posta:

dscf9411.JPG

dscf9416.JPG

dscf9418.JPG

Elhagyatott TSZ:

dscf9473.JPG

dscf9489.JPG

dscf9500.JPG

dscf9536.JPG

dscf9539.JPG

dscf9507.JPG

dscf9555.JPG

További fotók fent, a videóban.

 

 

Facebook oldalunkat itt találod: Urbex Hungary - Elhagyatott helyek Magyarországon

Ha tetszett, iratkozz fel a Youtube csatornánkra is a további videókért!