A Kiskunlacházi laktanya, avagy Дневники Чернобыля !

Több hónapos szervezés után sikerült megnéznünk azt a laktanyát, ami több hollywood-i filmben is szerepet kapott.

en.jpg

 

Mint ahogy a fenti leírásban is írtam, több hónapig szerveztem a bejárást. Egy kedves ismerősöm elárulta hogy miként lehet bejutni a laktanyába, természetesen legálisan. 2014. Januárban elkezdtem a levelezést az illetékesekkel. Kicsit nyögve nyelősen ment az információcsere de már ez is haladás, konkrét IGEN válasz nem érkezett de egy halvány ígéretet kaptam. Teltek múltak a hónapok, a várva várt engedély csak nem érkezett meg. Többszöri emlékeztető email után azt gondoltam feladom, ennyi volt. Aztán nyár végén úgy gondoltam, még egy levelet elküldök és ennyi. Szerencsém volt, megjött az igen válasz, viszont pont nyakunkon volt az önkormányzati választás, így várnom kellett több okból is, első ok az volt hogy csapatunknak csak az Október volt megfelelő, második ok pedig pont a választás volt, tehát csak akkor nyerünk ha ők is. Minden sikerült, engedély megjött, telefonon egyeztettem az illetékessel. Indulhatunk!

Persze hogy is lehetne máshogy, az indulás előtti napokban szakadt az eső, már tudtam hogy ezt nem ússzuk meg. Megszoktuk, ha megyünk esik! Az indulás napján is csepergő esős reggelre ébredtünk. Tudtam, nem lehet másképp, menni kell, nincs B verzió. Hat fővel szerveztük a túrát, de sajnálatos módon egyik csapattagunk lebetegedett, így csak öten mentünk.

Az indulás napján hajnalba keltünk útnak, összeszedtük a brigádot és 10 óra tájba meg is érkeztünk a laktanya bejáratához, igazoltuk magunkat, megkaptuk az instrukciókat és mehettünk is be.

Hatalmas a laktanya területe, fotókat nézve nem is gondoltam hogy ekkora. Mivel több film egyes jeleneteit itt forgatták le, szerettem volna ezeket valamelyest beazonosítani.  A filmek: Szívlövés, A vér és méz földjén, Die hard 5, Ideglelés Csernobilban. Fotókon majd kitérek a filmes helyszínekre.

Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, csepergett az eső és összefüggő felhőzet volt. Persze kamera lámpát nem vittem, így a belső felvételek nem igazán lettek 100%-osak, de sebaj, amit tudtam rögzítettem.

Íme a videó a bejárásról:

 

 

Ezek a házak is kísértetiesen hasonlítanak a Pripjatyi házakra, és a mivel a panelekben még imitt-amott a bútorok maradványai is fellelhetők kísérteties a hasonlóság. Sok érdekes dologra bukkanhatunk ha jól szétnézünk. Ezt a laktanyát annyira nem rabolták szét mint hasonszőrű társait, a Szovjetek kivonulása után  egy rövid ideig nem őrizték, ekkor tűntek el az értékesebb dolgok, de a hatóságok hamar a kezükbe vették a dolgot. A mai napig szigorú, kutyás őrizet van, és teljesen elkerített a terület. Egyes részeit használják, a repteret és a házak egy részét is cégek bérlik (vagy megvették nem tudom). Ezek a részek még engedély esetén sem bejárhatók.

Átáztunk, átfáztunk, Kb 3 óra alatt "átszaladtunk" a laktanyán, persze 2 nap is kevés lenne ahhoz hogy mindent megnézzünk, talán majd máskor. Barangolásunk alatt sok vadállattal, őzzel, nyúllal találkoztunk. Igazi érintetlen Csernobil fílingje van!

Íme a fotók:

 image001_5.jpg

image002_5.jpg

image003_5.jpg

image004_5.jpg

 Az esőcsatorna már nem látja el funkcióját:

image005_5.jpg

image006_5.jpg

image007_5.jpg

image008_5.jpg

image009_4.jpg

image010_3.jpg

image011_3.jpg

Egy filmben videotéka lett az egykori épületből. A ház bejárata mellett egy nagyobb tekercs filmre is bukkantunk, a videóban látható.

image012_3.jpg

Egy szoba film darabkákkal van tele:

image013_3.jpg

Egykori konyha, szinte minden lakásban ennyi megmaradt belőle:

image014_2.jpg

Ezt a levelező lapot már nem adták postára:

image015_2.jpg

 A filmesek az ablakokat is átalakították, ennek nyomai, maradványai több házon is láthatóak:

image016_2.jpg

image017_2.jpg

 Lövésnyomok a házak falán, ez is egy filmes részlet:

image018_1.jpg

image020_1.jpg

image021.jpg

 A filmbeli harcok nyomai:

image022.jpg

image023.jpg

A Die Hard 5 Pripjatyban játszódó részeit is itt forgatták, az Azúr uszoda kicsinyített mását felépítették a házak közt.

image024.jpg

image027.jpg

Az Ideglelés Csernobilban című "remekmű" egy jelenetét itt forgatták ebben az ablakban, beálltunk mi is egy fotó erejéig.

image026.jpg

Kicsit átszerkesztettük a fotót, a felső kép az eredeti, a filmöl való. A második fotón mi vagyunk:

en.jpg

 Hangulatos házak, filmes kellékként nagyon jók!

image025.jpg

image028.jpg

 A lakások belsejét is átalakították 1-1 jelenet kedvéért:

image029.jpg

Ez is ismerős lehet a filmrajongóknak, egy villamos sínt is lefektettek a jelenet kedvéért, a filmben egy villamos megy el az épület előtt. A sín a mai napig ott található.

image030.jpg

Az utcatábla is itt maradt:

image031.jpg

image032.jpg

Az Ideglelés Csernobilban "rajongóinak" ismerős lehet ez a tornaterem:

image033.jpg

 

Ennyi volt a túra, egyszer még szeretnék visszamenni, lenne még mit megnézni.

Búcsúzóul egy Slide Show: