Titkos légibázis a hegy gyomrában: Zeljava

Csapatunkkal ellátogattunk a Horvátországi Zeljavába. Európa legnagyobb katonai, földalatti légibázisát tekintettük meg.

zelyou4.jpg

A mai Horvátország területén, a bosnyák határ közvetlen közelében fekszik egy hatalmas repülőtér. A reptérhez Európa legnagyobb földalatti katonai bázisa tartozik. A föld alatti bunkereket a délszláv háború idején felrobbantották, mára a régi idők mementójaként árválkodik használatlanul. Csapatunkkal megnéztük, bejártuk a létesítményt.

 

 

 

Története:

A repteret 1957-ben kezdték építeni 505-ös objektum kódnéven. A munkálatok 1965-ben fejeződtek be. Az akkori összeg 6 milliárd dollárra rúgott. Európa egyik legnagyobb katonai repterét építették meg. A komplexum elsődleges feladata (a NORAD-hoz hasonlóan), hogy összegezze, koordinálja és továbbítsa a korai radar védelem adatait. A teljes komplexum egy 20 kilotonnás atombomba robbanását is kibírta volna a tervek szerint. Csak hasonlítás képen Nagaszakira ekkora erejű bomba hullt.

5.jpg

A repteret 1968-ban vette használatba a Zágráb melletti Pleso reptérről a 117. vadász regiment. A bunkereket 1978-ig folyamatosan bővítették. A reptér teljes befejezése után 24 évig védte a Jugoszláv légteret. 1992-ben részben a visszavonuló szerbek, részben a bosnyákok 56 tonna robbanóanyaggal, használhatatlanná tették a repteret és a komplexumot.

images.jpg

A hivatalos kódneve KLEK volt. A 117. vadász regiment 280 főt állomásoztatott Zeljaván békeidőben, de háború esetén ez 520 főre emelkedett volna. Zeljaván 30db Mig 21 es vadászgép volt állandóan.

800px-eskadrilabihac.jpg

zeljevo02.jpg

A századok elsődleges feladata az Olasz, Osztrák és Magyarországokkal közös határ ellenőrzése-védelme. 1988-ban ide települt MIG-29-eseket nem lehetett az alagutakba bevinni, mivel azok bejáratai a 21-esekre lettek optimalizálva. De a háború kitörése előtt nem sokkal egy bejáratott, átalakítottak.

mig-airplanes-inside-zeljava.jpg

 

A reptér (illetve a köré épített) radar hálózatnak is nagy jelentősége volt. Összesen 7 radar működött a reptér közelében. A hálózat képes volt más radarok adatait is feldolgozni, melyek az ország más területein vannak.

A létesítmény alapeleme a „Celopek” elnevezésű elfogó- és megfigyelő-radarja volt, mely a Plješevica hegyen állt. A radar a jugoszláv egyesített légvédelmének idegközpontját képezte, mely az egész ország területét, és feltehetően távolabbi területeket is fedett. Ezenkívül magába foglalt egy vezérlő központot, biztonságos kommunikációhoz szükséges felszerelést, valamint földalatti alagutakat két teljes harci repülő- és egy felderítőszázad használatára, ellátására és karbantartására. Ezek az egységek a 124.LAE (Harci Repülőszázad) és a 125.LAE voltak MiG-21 Bis repülőkkel, valamint a 352.IAE (Felderítő Repülőszázad) MiG-21R repülőkkel ellátva.

galerija125lae-zavoj-prije1992-1600x900.jpg

A délszláv háború elején a bázist intenzíven használta a szövetségi katonaság 1991-ben. Az evakuációt hat hónappal megelőzően a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) azt a parancsot kapta, hogy képezze ki a Boszniai Szerb Köztársaság Hadseregének (VRSK) katonáit a létesítmény használatára. Miután a kiképzést sikertelennek minősítették, a JNA aktiválta a földalatti bunkerbe épített robbanóanyagokat. Hogy ne kerüljön más kezére, a VRSK továbbá folytatta a megsemmisítést, és 1992-ben 56 tonnányi robbanószert robbantott fel. A robbanás akkora erejű volt, hogy a közeli Bihać városban is érezhető volt. A helybeliek szerint az alagutakból még hat hónapig jött ki a füst.

A bázis alaprajza:

zeljavauv1tw4.jpg

Az objektum mindennel fel volt szerelve, volt belül minden, de szó szerint minden, ami szükséges, hogy működni tudjon külső beavatkozás nélkül.

Voltak raktárak a gépekhez szükséges kiszolgálóeszközöknek, műhelyek, ejtőernyős egység, akkumulátor állomás, raktárak bombák és rakéták, tankok és üzemanyag tárolására. Az objektumnak saját dizel-elektromos központja, víz-és csatornahálózata, hulladékgyűjtője, önálló áramfejlesztője, tantermei, irodái, még klubszobái és konyhái, éttermei is voltak. Működött elsősegélyhely egy kisebb műtővel, sőt hullaház is volt. 13 klimatizált szoba speciális ventilátorokkal, amik egyben a friss levegő beáramlására is szolgáltak. Az elhasznált levegőt motorok fújták ki. Mindez arra volt hivatott, hogy nukleáris támadás esetén akár száz fő részére 30 napon keresztül tudja biztosítani a megfelelő életfeltételeket bármiféle külső beavatkozás nélkül.

33316321_598974237154457_8889546201989382144_n.jpg

Érdekességek:

A reptéren ma 2 ország, Horvátország és Bosznia osztozik.

 Az étkezdében akár 1000 ember ellátását is meg tudták oldani.

30 napra elegendő élelmiszer, üzemanyag és lőszer volt állandóan felhalmozva, abban az esetben ha komplexum „elszakad” a külvilágtól.

Majd 4 kilométernyi az alagút hálózat.

A hangár ajtók, egyenként 100 tonnát nyomtak, és hermetikusan záródtak.

Egy 20 kilométeres csőrendszernek köszönhetően, a Bihac melletti raktárakból tudtak vételezni üzemanyagot.

A reptér és a bunkerek látogathatóak, de csak saját felelősségre! A reptér környéke a mai napig elaknásított, és bár az SFOR és KFOR erők mentesítették a terület egy részét, nincs garantálva a teljes felszámolás. Időnként Európa más országaiból az ottani speciális rendőri erők, hoznak kutyákat akna keresésre kiképezni. A bunkerekben a mai napig nem lett felszámolva a különböző üzemanyag tartályok, tehát a szivárgó gázok robbanásveszélyesek, sőt a Bosnyák hadsereg robbantásai miatt, az épület állaga is kérdéses egyes szakaszokon. A kifutópályák használhatatlanná váltak, bár időnként előfordul, hogy magán kisgépek leszállnak egy viszonylag érintetlenebb helyen.

a4341d257deefc5a6e975140ea42ae170f47049b.jpg

Forrás: Kihalt laktanyák Index fórum és Wikipédia. Korabeli fotók: Internet

Sajnos ottjártunkkor hatalmas pára volt a járatokban. A felvétel minősége ezért nem a megszokott.

 

A videónkban bejárjuk a bázist: katt a képre

 

Természetesen fotókat is készítettünk:

dscf5733.jpg

dscf5736.jpg

dscf5731.jpg

dscf5741.jpg

dscf5744.jpg

dscf5757.jpg

dscf5758.jpg

dscf5761.jpg

dscf5769.jpg

dscf5771.jpg

dscf5779.jpg

dscf5787.jpg

dscf5795.jpg

dscf5800.jpg

dscf5801.jpg

dscf5803.jpg

dscf5812.jpg

dscf5822.jpg

dscf5831.jpg

dscf5837.jpg

dscf5843.jpg

dscf5846.jpg

img_7535.JPG

img_7537.JPG

img_7544.JPG

img_7556.JPG

img_7558.JPG

img_7591.JPG

img_7592.JPG

img_7596.JPG

img_7600.JPG

img_7602.JPG

img_7610.JPG

img_7616.JPG

img_7620.JPG

img_7622.JPG

img_7625.JPG

img_7642.JPG

img_7652.JPG

img_7659.JPG

dscf5868.jpg

 

A csapat:

 

dscf5869.jpg

 

 

A Zeljavai föld alatti vadászgép bázis bejáratánál található egy Douglas C-47B Dakota katonai repülőgép elhagyatva. Valaha büszkén jelezte, hogy egy repülőtér van a közelben. A délszláv háború idején szétlőtték, az idők folyamán fosztogatók elvitték az értékes részeit. Mára a turisták kedvelt célpontja.

 

Videó:

 

Fotók:

dscf3624.jpg

dscf3626.jpg

dscf3630.jpg

dscf3631.jpg

dscf3642.jpg

dscf3644.jpg

dscf3654.jpg

dscf3649.jpg

dscf5892.jpg

dscf5899.jpg

img_7496.JPG

img_7495.JPG

img_7503.JPG

img_7506.JPG

img_7514.JPG

img_7517.JPG

dscf5882.jpg

dscf5880.jpg

dscf5909.jpg

 

Köszönjük, hogy megnézted, ha tetszett nyomj egy like-ot a videóra és a blogra.

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/urbexhun

Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/user/huncaca

Kontakt: urbexhungaryteam@gmail.com

Youtube csatornánkon további érdekes, felfedező, légós és csernobili videókat is találsz, érdemes szétnézni.

 

Videó ajánló!

Kattints a szövegre:

Kórház Miskolc alatt! Lementünk Miskolc alá

Borsodnádasdi labirintus

Sziklakórház Atombunker Múzeum

Tiszapalkonyai erőmű bejárás

Védett Vezetési Pont Borsodban

X. Polgári Nemzetközi Ikarus, Csepel és veteránjármű találkozó

Óvóhelytúra az egykori acélvárosban, Ózdon

Csernobili túránk

Kísértetkastély

Pincétől a padlásig: Miskolci Nemzeti Színház