Traubi-gyár elhagyatva
Ki ne ismerné a Traubisodát?
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem lakunk messze Sálytól, én nem tudtam, hogy itt volt a palackozó. Aztán egy túranap végén, Atti a csapat egyik helykutatója előállt vele, hogy emlékszik rá, mintha itt lenne a "Traubi-gyár". Lehet, hogy üzemel a hely, de lehet nem. Nézzünk rá! A látvány lesújtó, Urbexes szemmel paradicsom, de történelmileg, azaz történetileg nem az. Itt (is) gyártották a hetvenes évek elejétől a Traubisodát!
Ki ne kóstolta volna, gyermekkoromban nekem is a kedvenceim közé tartozott.
Öt évtized, eddig fogyaszthattuk a Traubisodát, becenevén Traubit.
1971-ben a Badacsonyi Állami Gazdaság úgy kezdte meg a Traubisoda nevű üdítőital gyártását a balatonvilágosi üzemében, hogy használati engedélyt kapott a Traubisoda név használatára. A mustsűrítményből készült szőlőízű üdítőitalokat Magyarországon (már nem), Ausztriában és 2006-tól Horvátországban forgalmazzák.
Sokan, köztük én is úgy gondoltam, hogy teljesen Magyar termék a Traubi, de nem.
A hetvenes-nyolcvanas években népszerű üdítőital még a rendszerváltozást követő évtizedekben sem tűnt el az üzletek polcairól.
Kétfélét is lehetett belőle kapni, két cég is a magáénak vallotta az üdítőital gyártási jogát, ami húsz éven keresztül tartó pereskedéshez vezetett.
A jogi eljárások lezárultak, és tisztázódott a licencjog kérdése, ám a peres eljárásból végül győztesen kikerült vállalkozást a közelmúltban felszámolták, ezzel pedig végképp megszűnhet a fél évszázaddal ezelőtt útjára indított, "szocialista kólának" is nevezett üdítőital-márka.
Filmünkben a Sályi palackozóüzemet tekintjük meg, amit 2010-ben újra akartak indítani, de mint a képsorokból kiderül ez nem történt meg. A munkálatok elkezdődtek, de sajnos befejezése még várat magára.
Több helyen is palackozták a Traubit, Az 1973-as augusztusi népújság szerint sályi palackozóüzemben 50.000 üveget töltöttek naponta, egy világszínvonalú holland gépsor segítségével.
Az újság nagy méretben itt olvasható, kattints ide!
Rengeteg reklám, és plakát népszerűsítette a terméket.
A Csongrád Megyei Hírlap a következőképpen számolt be az újdonság bevezetéséről: „Új üdítőitalt mutatott be kedden a Duna Intercontinental szállóban a Badacsonyi Állami Gazdaság és az osztrák Moser-cég. A Traubisoda nevű ital csemegeszőlő levéből, cukorból, citromsavból és szénsavas vízből készül, kémiai tartósítás nélkül, pasztörizálással, így korlátlan ideig eltartható. Az osztrák Moser-cég licence alapján Balatonaligán, a Badacsonyi Állami Gazdaság olasz, holIand és magyar gépekkel felszerelt új traubiüzemében kezdődik a gyártás ezen a héten."


A kép jobb oldalán látszik a felhalmozott árukészlet (rekeszek), íme nagyítva:
A területen 2010-ben rekonstrukció történt. Újra akarták nyitni a "gyárat", de sajnos mint látszik ez nem sikerült.
A bejáratnál tábla árulkodik erről:
Íme a videónk amit a területen készítettünk. A videó végén megnéztünk 2 kisebb épületet, amikben üdítőital gyártás folyhatott pár éve. Nem tudjuk mennyire kapcsolódik a traubi-hoz. Ezekről fotót nem teszünk ide, de a videóban megtekinthetőek. Kattints a képre:
És a területen készült fotók a fotók:
A kis kapu tárva-nyitva.
Régi mérleg. Teherautókat mérlegeltek rajta, még most is pontosan mér.
A növényzet nagyon elburjánzott a területen. Az első épületet megláttuk
Elsőre rombolásnak néztük, de jobban megnézve, ez egy félbemaradt felújítás.
Egy cementhordó a sok közül.
"Hordók" sorban
Talán a palackozó gépsor lehetett itt hajdanán.
Világító ablakok. Sajnos az egyes helyiségek hajdani funkcióját nem ismerjük.
2010-től megkötött a cement
Cementhordók itt is
Fent is, lent is folyadék tárolók
Hajdanán ez szellőztető rendszer volt
A pince Palackozó sor lehetett itt is, de lehet tévedünk
1981-es hordó
Fentről a "hordók"
Az épület homlokzata
A "műholdas" képen itt álltak a rekeszek hegyekben.
A két említett épület az udvaron. Itt más üdítőitalt palackoztak, talán egy évtizede. Fotókat nem teszünk ki ide, de videó van erről is, a Traubis végén.
Sajnos Traubi relikviát nem találtunk, teljesen kipucolták a területet 2010-ben. A műholdas fotón még látszik olyan épület is, ami mára már nincs meg. Sajnáljuk, hogy erre a sorsra jutott. Reménykedünk, hogy valamikor újraindul itt az üdítőital gyártás. Sályon sok szőlő termett anno, most nem tudjuk ezzel mi a helyzet. Be kell vallanom a nyolcvanas években, iskolával még én is voltam itt szőlőt szedni. Na de hogy hol, és merre, arra már nem emlékszem.
Köszönjük, hogy megnézted, ha tetszett nyomj egy like-ot a videóra és a blogra.
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/urbexhun
Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/user/huncaca
Kapcsolat: urbexhungaryteam@gmail.com
Youtube csatornánkon további érdekes, URBEX TÚRA és CSERNOBILI videókat is találsz, érdemes szétnézni. Kattints a vastag szövegre.